Zöld út a szélerőműveknek

 
A Magyar Energia Hivatal honlapján már olvasható az a pályázat, amely újabb 410 MW szélerőmű-kapacitás előtt enged szabad utat a magyar piacon.
 
A pályázat feltételeiről szóló rendelet, majd a kiosztható összkapacitás mennyiségét meghatározó tanulmány után megjelent a Magyar Energia Hivatal honlapján maga a pályázati kiírás is, amely lehetőséget ad arra, hogy 2006. tavasza óta először jussanak létesítési engedélyhez azok a befektetők, akik a villamos hálózatra csatlakozó szélerőműveket szeretnének építeni.
 
A kétfordulós pályázat során maximum 410 MW szélerőmű-kapacitás létesítéséhez oszt ki engedélyt a Hivatal. Ezen belül maximum 280 megawattnyi szélerőmű az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az Émász Hálózati Kft. területén épülhet, 130 MW pedig az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt., a Démász Hálózati Elosztó Kft., az Elmű Hálózati Kft. és az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. területén.
 
A vonatkozó rendeletnek megfelelően a pályázat több kategóriát állapít meg, az Energia Hivatal az engedélyeket ezen kategóriák szerint osztja szét. Elsőbbséget élveznek a kötelező átvételben részt nem vevő beruházók. Amennyiben az általuk igényelt összkapacitás nem éri el a 2 területre külön-külön megállapított engedélyek mennyiségét (280, illetve 130 MW) – ez egyértelműen valószínűsíthető –, a fennmaradó kapacitásból egy bizonyos mennyiség kiosztható a nem engedélyköteles (0,5 MW kapacitás alatti) szélerőművek beruházóinak. Az ezután megmaradt kapacitásért „versenyezhetnek” a kötelező átvételi rendszerben részt venni szándékozó beruházók. Ők ajánlatot tesznek, hogy mekkora átvételi áron (Ft/kWh), mekkora keresztül, évente mekkora mennyiséget kívánnak értékesíteni a zöld energiából. Egy, a pályázati kiírásban meghatározott képlet alapján a Hivatal rangsorolja az ajánlatokat és kiosztja a fennmaradó engedélyeket.
 
A pályázat első fordulójának beadási határideje 2010. március 1., az eredmény 2010 június végére várható.
 
Forrás: Energia Klub

Hozzászólások

Ehhez a tartalomhoz a regisztrált és bejelentkezett felhasználók hozzá tudnak szólni.


Hírlevél kérése

Amennyiben szeretne hetente értesülni az aktuális pályázatokról, kérjük íratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken.