Ismét megjelentek a technológiai pályázatok

November 30-tól újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésre a Gazdaságfejlesztési (GOP) és a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KMOP) keretében.
Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése [2009.10.18.]
 
November 30-tól újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésre a Gazdaságfejlesztési (GOP) és a Közép-Magyarországi Operatív Programban (KMOP) keretében.
 
A kisvállalkozások körében népszerű pályázatot az idén május 21-ei hatállyal azért függesztették fel, mert az egész évre rendelkezésre álló 18 milliárd forint keretre 61 milliárd forint igény érkezett be három hónap alatt. A most megjelenti kiírás szerint november 30-tól az elérhető 17,5 milliárd forint keretből egy pályázó a GOP keretében maximum 25 millió, a KMOP esetében maximum 20 millió Forintot nyerhet. Az eddigi tapasztalatok alapján az elérhető forrásból 1250-2000 vállalkozás kaphat támogatást. A régió és a település fejlettségétől függően a technológiai beruházás 35-50 százalékát lehet ebből a támogatásból fedezni. Az elnyert támogatás 40 százalékát a szerződéskötéstől 15 napon belül átutalja a pályázatokat kezelő Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt.
 
A már megjelenő kiírás számos pontban elér a korábbi pályázattól, de a jelenlegi feltételek mellett is ez az egyik "legjobb" pályázati lehetőség eszköz illetve gépbeszerzés támogatására. A pályázatról bővebben:
 
A konstrukció célja a mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.
 
Rendelkezésre álló forrás:
 
* GOP-2009/2-2.1.1./A: 15 Mrd Ft
* KMOP-2009/2-1.2.1/A: 2,588 Mrd Ft
 
Pályázók köre:
 
Jelen pályázati konstrukcióra pályázhatnak a cégbíróságon bejegyzett:
 
* gazdasági társaságok,
* szövetkezetek,
* egyéni vállalkozók
 
Támogatás mértéke:
 
* GOP-2009/2-2.1.1./A konstrukció esetében: az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 35-50%-a lehet;
* KMOP-2009/2-1.2.1/A konstrukció esetében: az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 25-35%-a lehet.
 
Támogatható tevékenységek:
 
* Technológiai fejlesztést eredményező beruházások, az alábbiak szerint:
1. új eszköz beszerzése vagy
2. olyan használt eszköz beszerzése, amely esetében a pályázó igazolni tudja, hogy a használt eszköz 3 évnél nem régebbi (azaz az eszköz gyártási éve nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását megelőző harmadik év).
 
* Információs technológia-fejlesztés:
1. hardver
2. szoftver (beleértve: alapszoftverek, speciális egyedi fejlesztésű szoftver)
 
* Domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja (kötelező, ha nincs még honlapja);
* A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés (kötelező, ha még nincs honlapja, és domain regisztrációra pályázik);
* Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése, tanúsíttatása.
 
Elszámolható költségek köre:
 
* Technológiai korszerűsítést eredményező, új, illetve 3 évnél nem régebbi, egyenként minimum nettó 100.000 Ft értékű eszközök vételára. (100.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka).
 
* Információs technológia-fejlesztés esetén az alábbi költségek számolhatók el:
1. Hardverekhez kapcsolódó tevékenységek, egyenként minimum nettó 15.000 Ft értékű eszközök költségei;
2. Szoftverek beszerzése – a beszerzésre kerülő szoftverek darabszáma nem haladhatja meg a pályázat megvalósításának helyén, a pályázat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók számát.
 
* Domain név regisztráció és hozzátartozó webtárhely egyszeri díja (max. 20.000 Ft értékben)
* A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapfejlesztés költségei (max. 300.000 Ft értékig)
* Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésének és tanúsíttatásának támogatása esetén az alábbi költségek számolhatók el max. a projekt összes elszámolható költségének 10%-áig, de maximum 2,5 millió forintig:
1. rendszer kialakítása: irányítási rendszer kézikönyve, folyamatleírások, munkautasítások, munkaköri leírások készítése, irányítási rendszer bevezetése, oktatás;
2. Nemzetközileg elismert tanúsíttatás: előaudit, tanúsító audit, a tanúsítvány regisztrációjának költsége a tanúsító szervezet árajánlata alapján
 
* Le nem vonható ÁFA.
 
A pályázatok benyújtása: 2009. novmeber 30-tól 2010. december 31-ig lehetséges.

Hozzászólások

Ehhez a tartalomhoz a regisztrált és bejelentkezett felhasználók hozzá tudnak szólni.


Kapcsolódó galériák

gepek


Kapcsolódó cikkek


Hírlevél kérése

Amennyiben szeretne hetente értesülni az aktuális pályázatokról, kérjük íratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken.